Autogén tréning szimbólumterápiás elemekkel

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, fölébred.” (Carl Gustav Jung)

Tér a léleknek

A 10+1 alkalmas tanfolyamon teret adunk a lelkünknek, hogy megmutassa magát 1-1 hívószóra, hiszen ami a kinti világban történik, annak van belső megfelelője is.

Testünk irányításán keresztül megtanuljuk, hogy életünk más területein is ugyanilyen hatékonysággal tudunk működni.

Az első alkalom egy interjú felvétel, ami térítésmentes, erre online formában kerül sor a könnyebb kivitelezés érdekében.

Az autogén tréning orvosi szempontból az egyik legjobban megalapozott relaxációs módszer, amely a test öngyógyító folyamatait erősíti (J.H.Schultz nevéhez kötődik). A rendszeresen végzett gyakorlatokkal saját erőnkből merítünk és létrehozzuk testi és lelki ellazultságunkat (belső
koncentrációval és önmagunkra irányuló passzív figyelemmel).

Az alvás határán lévő relaxált állapotban elménkkel képesek leszünk befolyásolni testünk önregulációs rendszerét, ami a keringést, a szívritmust és a légzést is kontrollálja. Autonóm idegrendszerünk ellazításával lehetővé tesszük  a stresszoldást, így teljesítményünket, hatékonyságunkat is fokozhatjuk életünk különböző területein. 

A relaxáció hozzájárul
– életminőségünk és közérzetünk javulásához
– a konfliktusok megfelelő kezeléséhez és feloldásához.

A módszer eredményeképpen
– nő a fizikai tűrőképességünk
 nő a pszichés tűrőképességünk
– nyugodtabban pihenünk, mélyebben alszunk
– fokozódik a teljesítményünk
– és fejlődik az önismeretünk.

A módszer jótékony hatását illetően világszerte folynak kutatások a pszichoszomatikus betegségek (pl. fejfájás, magas vérnyomás stb) esetében.

Szimbólumterápiás elemekkel egészítjük ki a folyamatot, melyben relaxált állapotban hívunk képeket tematikus módon (probléma fókuszálva). Az imagináció során belső képeket alkotunk, ezzel a pszichés energia/belső konfliktus kép formájában jelenik meg, így válik kézzelfoghatóvá.

Fontos a módszer lépcsőzetes felépítése és a fokozatos tanulás, hiszen ahhoz hasonlíthatnánk, mintha egy idegen nyelvet szeretnénk megtanulni. Nem azért járok egy tanfolyamra, hogy kipipáljam, hogy itt is részt vettem, hanem hogy a végére megtanuljam a nyelvet és önállóan tudjam alkalmazni.

Tanfolyam díja: 7000 ft/alkalom

Tanfolyam formái:
Csoportos – személyes (Budapest, XI. kerület) – hetente 1,5-2 óra.
Egyéni – online – hetente 1 óra.
 
A relaxáció vezetői a szimbolumod.hu szakemberei.